Hangtompító
Nehéz elképzelni, hogy hogyan lehetséges egy fegyver dörrenését lehalkítani, pedig a hangtompítók működési elve elég egyszerű.
Képzelj el egy léggömböt. Ha kiszúrod egy tűvel, akkor egy hangos durranással kipukkan. Viszont ha először lassan elkezded kiereszteni a levegőt a lufiból és úgy szúrod ki, akkor nem lesz annyira hangos. Ez a hangtompítónak is a lényege.
Ahhoz, hogy kilőjük a golyót a fegyverből, a puskaport be kell gyújtani mögötte. Ez egy nagynyomású lökéshullámot generál. A gáz nyomása löki a golyót a fegyver csövébe. A golyó elhagyja a fegyver csövét és ugyanaz játszódik le, mint amikor kihúzunk egy dugót a borospalackból. A golyó mögött lévő nyomás hatalmas (kb. 200 bar), így a „dugóhúzáskor” fellépő pukkanás is meglehetősen hangos.
A fegyver végére erősítik a hangtompítót, aminek a térfogata sokkal nagyobb (20-30 szorosa), mint a fegyvercsőé. Ilyenkor a golyó mögött jövő nagynyomású gáznak sokkal több helye lesz szétterjedni, még mielőtt kiérne a lövedék a csőből. A forró gáz nyomása jelentősen lecsökken és amikor a golyó elhagyja a hangtompítót, a nyomás már sokkal-sokkal kisebb, mint a hangtompító használata nélkül (kb. 4 bar). Ebből következik, hogy a fegyverlövés hangja is sokkal halkabb.
Hozzá kell tenni, hogy a hangsebesség felett haladó lövedékek hangját nem lehet tompítani, mivel a golyó létrehozza a saját kis hangrobbanását. Nagyon sok nagyerejű töltet a hangsebesség felett halad. A hangtompító meg tudja szüntetni a fegyver elsütése miatt keletkezett durranást, de a lövedék által okozott hangot nem.




2008-03-07 •• 18:15
Néztem egy akciofilmet, és megakadt a szemem a fegyveren és a hangtompiton, mar sokszor eszemben volt h megnezzem, elolvassam h hogyan mukodik egy hangtompito, most végre megvan , koszi h leirtad
2008-10-09 •• 19:29
Néztem egy akciofilmet, és ottan láttam hogy a egy fellitres flakont hasznalt hangtompitonak és ez igaz vagy csak filmbe van ilyen ?
2008-11-20 •• 15:00
Kedves Csongor!
Létezik a csőre ragasztott félliteres műanyag palack, mint hangtompító eszköz. Én már lőtéren bohóckodtam vele. Ragasztószalaggal feltekertem a csőre egy Cappy-s flakont, aminek elég széles a szája, hogy a célgömb is beleférjen. Első lövés megcsinálja a lyukat, amin aztán a többi már viszonylag zavartalanul tud kimenni. Célozni persze alig lehet és a palack rendesen félreviszi a lövéseket, plusz hamar gyengül a zajcsillapítás.
2009-03-15 •• 07:49
Hello!az érdekelne hogy egy 22-es kispuskát mennyire lehet “lehalkítani”?
2009-04-03 •• 12:10
A legkomolyabb amit én láttam az az volt hogy flóbert pisztolyon hangtompító:D
még olyan filmet is láttam hogy shotgun- on volt hangtompító ezeknek ne higyegyetek
2009-05-20 •• 07:34
Köszi, hogy világosan leírtad a hangtompító működési elvét.
Szeretnék erről többet tudni. Pl: milyen konkrét szerkezeti megoldások, fajták vannak. Szívesen néznék meg rajzmetszetet vagy képmetszetet ezekről.
Kérlek írd meg, hogy ezt hogyan tudom elérni.
Köszönettel, Dani.
2009-08-26 •• 20:59
Kedves Dani!
Ha elküldöd a címed, küldök egy rajzot ami után meg lehet esztergáltatni bár milyen caliberre. Üdv:kecsi
2009-11-04 •• 11:14
Kecsi ha kérhetném nekem is elküldenéd a rajzot?
Előre is köszönöm!
2009-11-07 •• 04:59
Szia, Kecsi!
Tedd meg, kérlek, hogy nekem is átküldenéd a rajzot!
Köszi!
KP
2009-11-17 •• 16:48
hali Kecsi!
megköszönném ha elküldenéd a rajzot előre is köszi
email:johny66690@freemail.hu
2009-11-19 •• 20:43
Szia Kecsi!!
Megtennéd nekem is hogy elküldöd a rajzot,nagyon hálás lennék érte.
Légpuskára szeretném legyártani.
előre is köszi.
Üdv . Póczi
Email:poczi@citromail.hu
2009-11-30 •• 20:33
Hello! Léccives nekem is küld el a rajzot kíváncsi vagyok rá!!! Előre is köszönöm!:)
2009-11-30 •• 20:34
EMail cimem: kridi22@freemail.hu
2009-12-01 •• 08:43
szia Kecsi!
Nekem is elküldenéd ezt a rajzot az e-mail címemre pepe7777@freemail.hu?Előre is köszönöm
Üdv. Peti
2009-12-03 •• 17:03
Hali
Kecsi ha még nem unod küld át nekem is azt a rajzot,érdekesnek tűnik…meglesném..
Vagy ha megvan már valakinek továbbíthatná nekem is…köszi
no-fear75@freemail.hu
sziasztok
2009-12-10 •• 12:08
Kecsi ha kérhetném neked is küld el.
De ha megvan valakinek és elküldi meg köszönném!
Email:kufi87@freemail.hu
2009-12-11 •• 18:47
Ha megkaphatnám ezt a rajzot én is, nagyon hálás lennék érte. Valaki legyenszíves küldje a címemre köszi. toroktomi82@freemail.hu
2009-12-19 •• 18:55
Szia Kecsi!
Szükségem lenne nekem is a rajzra.
Az email címem: gilicze.barbara@freemail.hu
Előre is köszönöm!
Üdv: Sanya
U.I.: Ha más valaki küldené át azt is nagyon megköszönném.
2009-12-30 •• 15:55
Szia Kecsi! Elküldenéd a rajzot,szeretném megnézni.Elöre is köszi.E-mail:kori23@freemail.hu
2009-12-30 •• 15:56
Sziasztok !
Látom, nagy siker övezi a hangtompító kérdését.
Kérésem, nekem is küldje el valaki az említett rajzot legyen oly kedven.
Valamint érdekelne 0,22 kaliberű 48m “Levente” kispuska, lőszerrel.
Ha tud valaki, kérem értesítsen.
Köszi előre is.
izapanna@freemail.hu
2010-01-06 •• 14:23
Sziasztok
Hálás lennék, ha valaki nekem is elküldené az ominózus rajzot. E-mail: rudolf80@citromail.hu
2010-01-12 •• 21:55
Hali. Egy vázrajz engem is érdekelne. És az is, hogy milyen módon lehet rögzíteni az eszközt.
Izapanna! Csak ez a fajta jó? Orosz ha érdekel, tudok valakit, aki kiárusít. Ha érdekel, keress meg, mert kellenek papírok is!
köszi.
rasztaman@freemail.hu
2010-01-14 •• 15:05
Sziasztok!
Kecsi ha szépen meg kérlek nekem is átküldenéd ezt a rajzot?Nagyon érdekelne engem is!Előre is köszönöm!
tomext@gmail.com Üdv: Tomext
2010-01-23 •• 18:58
Hát úgylátom senki sem kapkodja el a dolgot. Van már valakinek valami forrása???
Nekem már alakulgat.
Ha kell valakinek, szóljon.
2010-02-04 •• 13:42
Hali!Megkőszőnnem ha valaki atküldene a rajzot hasonlitast akarok tenni az enyeim kőzőtt es e kőzőtt!Ha tudok barkinek segitek puskakkal kapcsolatba szereles tuningolas gazositas ijesmi.(LEGPUSKARA VONATKOZVA)eszmeletlen hatas
2010-02-04 •• 13:44
GODOVICS:juttagg13@citromail.hu
2010-02-04 •• 17:57
szia elkérhetném én is a rajzot a légpuskahangtompitóról köszi az email cimem bozsikjay@gmail.com köszi
2010-02-08 •• 16:28
engemet is érdekelne a müszaki rajz ha valaki lenne olyan szives és elküldené azt megköszöném
2010-02-08 •• 16:31
Ivánczi szerint, fix77@freemail.hu ezuton üzenem godovicsnak szánjon meg a legpuka tuning rejtelmeivel elöre is köszönöm
2010-02-08 •• 16:33
kispuskára szerelhetö hangtompinto müszaki rajzát elküldené részemre valaki email…fix77@freemail.hu
2010-02-26 •• 18:06
valaki elküldené részemre is a rajzot előre is köszönöm.
2010-03-02 •• 15:00
szevasztok valaki ki ráér elküldené nekem erre a cimre a műszakirajzot szükség volna rá. meg a hozzávalokat
2010-03-02 •• 16:14
Sziasztok! Engem is nagyon érdekelne a dolog. Én csak játékban használok fegyvert és mindig is érdekelet hogy müködik. A rajzot én is elkérnén Kecsitől vagy valakitől aki megadná
E-mail cimem: wraith965@freemail.hu